Nem titok, mindketten szeretjük a házi péksüteményeket, ezek receptjeit meg is szoktuk osztani veletek. Álszerénység nélkül mondhatom, hogy megvan a kellő rutinunk, hogy kiszúrjuk a rosszul, vagy egyáltalán nem használható leírásokat, de mivel ezzel nem mindenki van így, bemutatunk most egy tipikus rossz receptet.
Az eredeti receptet nem linkelem -nem érdemes-, csak beidézem, miért tartom kevésbé használhatónak.
A recept egy könnyen („5 perc alatt”) elkészíthető cibatta-receptet ígér.(A cibatta egy olasz kenyérféleség, főleg szendvicsekhez hasznos, de önmagában is ehető. A szó jelentése papucs, ami a hosszúkás, elterülő formájára utal.)
Először is: ne dőljünk be annak, hogy 5 perc alatt kész, mert ez így nem igaz. Dagasztás nélkül készül, ami azt jelenti, hogy előző este bekeverjük a tésztát, nem nyújtjuk, nem dagasztjuk, csak összekeverjük és állni hagyjuk egy éjszakán át.
A recept:
Hozzávalók 4 személyre
3 bögre (lehetőleg BL 80, vagyis kenyér-) liszt
1,5 teáskanál só
fél teáskanál szárított élesztő (tényleg elég ennyi!)
1,5-2 bögre víz
Utálom a bögrés recepteket, pláne egy péksüteménynél, sokkal jobb, precízebb a súlymérték megadása. És hol mindegy az, hogy másfél, vagy 2 bögre víz kell? Mellesleg legyen a víz langyos, akkor tud jól dolgozni az élesztő, akkor nem „fázik meg” a tészta.
No, haladjunk: a liszthez adjuk a sót és az élesztőt (lehetőleg az élesztőt ne a sóra szórjuk rá), kicsit elkeverjük, majd lassan adagolva hozzáöntjük a vizet, közben folyamatosan fakanállal (én szilikonost használtam) kavarjuk. Nekem a 3 bögre liszthez inkább másfél bögrényi víz kellett, a végén egy nokedlitészta-sűrűséget kell elérnünk. Lefedve, nem hideg helyen hagyjuk egy éjszakán át pihenni.
Szilikonos sütőpapírral kibéleljük a sütőlemezünket, a biztonság kedvéért kissé meg is lisztezhetjük. A tésztánk tetejét is megszórjuk liszttel, majd szintén lisztezett kanállal (igen, ragad) nagyjából akkora darabokat szaggatunk belőle, hogy kb. nyolc egyforma ciabattát kapjunk a végén. Ezeket rátesszük a sütőlapra. El fognak terülni, de majd az élesztő korrigálja sülés közben. A tetejüket is szórjuk meg egy kis liszttel, ilyenkor kissé összébb is egyengethetjük a tésztát a kezünkkel.
Minek is kéne a szilikonos lapot meglisztezni? Tök felesleges. Nálam ennyi lisztből (mennyi lehet? kb. 50 dkg) négy adagra való tészta lett, így nem nyolcfelé osztottam, szerintem úgy túl kicsik lettek volna. Ez a négy meg kényelmesen elfért a sütőlemezen. És nem liszteztem meg a sütőlemezen lévő tésztát, mert semmi értelmét nem látom, na meg nem is szeretem látni a kész péksütin a lisztfoltokat.
Bekapcsoljuk a sütőt, amíg felmelegszik 200 fokosra, pihentetjük kicsit a tésztát.
Légkeveréssel 20-30 perc alatt aranybarnára sütjük, menet közben egyszer megkenjük vízzel.
Kicsit pihentetjük? Mennyit? Ahogy én csináltam: a sütőlemezre kiadagolt tésztát pihentettem egy fél órát (ne takarjuk le, mert beleragad a konyharuha), és utána kapcsoltam be a sütőt. Így még egy 6-8 percet nyer a tészta, amíg a sütő felmelegszik.
A kenyérféléket úgy szoktuk sütni, hogy adunk először egy magasabb hőt a kéreg képződéséhez, aztán alacsonyabbra vesszük, hogy átsülhessen a belseje, és ne égjen meg a külseje. tehát korrekt módon: 10 percig süssük 200 fokon, majd állítsuk vissza a hőt 180 fokra, és ezen még 25 percet adjunk neki. Nem mindegy, hogy 20 vagy 30 perc, nagyon nem, hiszen itt kis méretű tésztával dolgozunk, aminek 10 perc ide vagy oda eldönti a nyers, avagy odaégett mivoltát. NE kenjük le menet közben vízzel, ne nyissuk rá a sütőt, mert odavághatunk ezzel a felemelkedett tésztának. Amikor kész, akkor azon forrón megkenhetjük vízzel, hogy fényesebb és ropogósabb kérget kapjunk, de én ennek nem érzem szükségességét.
Kívül ropogós, belül puha, lyukacsos süteményeket kapunk, az olaszok is megirigyelnék.
Na, azért ez enyhe nagyképűség, ez egy annyira alaprecept, hogy egyik olasz sem ájulna el tőle.
Remélem, egy kicsit megfoghatóbbá tettem számotokra azt, ami bosszant egy-egy slendriánul megírt recept kapcsán, és ti is meg meritek majd kérdőjelezni, ha ilyennel találkoztok.
Egyébként így néz ki a dagasztás nélküli cibatta nálam, tényleg finom, nem nagy kunszt elkészíteni, de azért érdemes pár kritikus pontra odafigyelve megsütni:
