A Valentin nap a mi kultúrkörünkben egy viszonylag új ünnep, az 1990-es évektől jelent meg Magyarországon. Bálint naphoz tartozott régen is népi jóslás, hiedelem, bár ez nem a szerelemhez, hanem az időjárás alakulásához köthető. Kell-e nekünk Valentin nap? Mi közünk van ehhez az alapvetően angolszász ünnephez?
Tavaly megkérdeztük a facebook-on az olvasóinkat, hogy mennyire szeretik ezt az ünnepet, ünneplik-e, vagy csak egy újabb amerikai műünnepnek tartják, amihez nincs közünk. Volt, aki giccsesnek, visszataszítónak tartotta a lufi- és szívecskeáradatot, egy újabb alkalom arra, hogy a kereskedők pénzt varázsoljanak ki a zsebünkből. Mások szerint minden alkalom jó alkalom arra, hogy ünnepeljük a szerelmet. Amire rögtön jött is a reakció, miszerint a szerelemnek nem kell külön ünnep, minden nap a szerelem ünnepe egy párkapcsolatban.
Szerintem egy kicsit mindenkinek igaza van. A szívecske-dömping tényleg giccses, és igazából abban sem vagyok biztos, hogy a férfiak különösebben értékelik, talán ez inkább főleg a fiatal nők szerint aranyos (már aki szerint, ugye). Ugyanakkor az ünnepek teszik gazdagabbá a hétköznapjainkat, egy kicsit megfűszerezik a megszokott, egyforma, eseménytelen szürkeséget. Mert ma csak egy egyszerű péntek lenne, ha nem Bálint a nevünk, vagy nem ma van a szülinapunk, akkor pont ugyanolyan nap, mint bármelyik más. Ma viszont legális okunk van a romantikára. Egy doboz bonbon, beülni a moziba egy (romantikus) filmre, kettesben vacsorázni – kinek ne lenne mosolygós ettől a napja?
Ne szóljuk hát le ezt a napot, inkább hagyjuk, hogy magával sodorjon. Készüljünk rá lélekben is, tegyük azt, amihez igazán kedvünk van. Nem muszáj feltétlenül Valentin nap alkalmából. Nem kell kimondanunk, hogy a szerelmet ünnepeljük, egyszerűen csak élvezzük, hogy valaki fontos nekünk, és mi is fontosak vagyunk valakinek.
