Közösségi kertészkedés a nagyvárosban 9.

Újpesti Közösségi Kert - Galopp utca

5. éve gondozom, használom és kísérletezem a közösségi kertben lévő kis parcelláimmal. Az elmúlt években kipróbáltam itt sok ötletet, amelyet kertészkedéssel foglalkozó oldalakon olvastam. Ültettem magokat zselésen, és kipróbáltam, hogy dézsában nevelek krumplit, de az adott körülmények között ezek a próbálkozásaim kudarcba fulladtak.

Tovább

Közösségi kertészkedés a nagyvárosban 1.

Újpesti Közösségi Kert - Galopp utca

Az utóbbi néhány évben Magyarországon is egyre inkább teret hódítanak a közösségi kert mozgalmak. Egyre több helyen, főleg Budapest belső kerületekben egymás után nyílnak a kisebb-nagyobb közösségi kertek. Évek óta vágyakozva figyeltem az alakuló kerteket, és reménykedtem, hogy a közelünkben is indul ilyen kezdeményezés. 2014 tavaszán átadásra került a közelünkben, Káposztásmegyer szívében egy 14 ágyásos közösségi kert. A napokban derült ki, hogy én is azon szerencsések közé tartozok, akik kertészkedhetnek a közösségi kertben.

Tovább

Hétvégi programajánló 100. – Gyermekvasút nyomában nappali teljesítménytúra

Gyermekvasút nyomában Túra

2015 március 15-én kerül megrendezésre a „Gyermekvasút nyomában” nappali teljesítménytúra. Szerencsére a meteorológusok kellemes kiránduló időt jósolnak erre a vasárnapra, így kicsiknek és nagyoknak is jó programnak ígérkezik kis túra a Budai hegyekben.
Tovább

Hétvégi programajánló 81. – Nemzetközi Díszmadár Kiállítás

Nemzetközi Díszmadár Kiállítás

2014. október 24. és 26. között rendezik meg a XII. Nemzetközi Díszmadár Kiállítást a Magyar Mezőgazdasági Múzeumban, a Vajdahunyadvárban. Három napig madárcsicsergéstől lesz hangos a múzeum. A kiállítás nem titkolt célja a madarak sokféleségének megismertetése és megszerettetése a fiatal generációkkal.
Tovább

Hétvégi programajánló 55. – Föld Napja, szemléletformálás a mindennapokban

A föld napja április 22

A Föld Napját a világ 175 országában ünnepeljük. A mozgalom ötlete az 1969-es UNESCO hangzott el, és 1970 óta minden évben, április 22-én tartják. A mozgalom célja, hogy felhívja a figyelmet a Föld természeti értékeinek megóvására.

A Föld Napja mozgalmának egyik legfontosabb jelmondata 1970-ben hangzott el:

„Ki mondta, hogy nem tudod megváltoztatni a világot?”

Tovább