Hétvégi programajánló 66. – Tiszafüredi Halas Napok

Tiszafüredi Halas Napok

2014. július 11-én, péntek délután kezdődik és egész hétvégén tart a Tiszafüredi Halas Napok programsorozata. Nem csak horgász és halfőző versennyel várják a rendezők az érdeklődőket, hanem sok egyéb, érdekes programmal is. Ezen a hétvégén érdemes lesz ellátogatni Tiszafüredre a halak kedvelőinek.
Tovább

Hétvégi programajánló 65. – 7. Győrkőcfesztivál

Győrkőcfesztivál 2014

A hétvégén,  2014. július 4-6. között immár 7. alkalommal Győr belvárosában kerül megrendezésre a Győrkőcfesztivál. A fesztivál fő szervezője, a Vaskakas Bábszínház igyekszik az egész hétvégére elegendő programmal kedveskedni a fesztivál célcsoportjának a meséket, zenéket kedvelő gyerekeknek és felnőtteknek.
Tovább

Gyerek Sziget 2014 – beszámoló

Gyerek sziget 2014

A Gyerek Sziget 2002. óta minden év júniusában megrendezésre kerül az Óbudai-szigeten (Hajógyári-sziget). Mi 2004-ben jártunk kint először, majd néhány évig rendszeres látogatók voltunk a kezdetben MATÁV Gyerek Szigetnek, majd T-Com Gyerek Szigetnek nevezett rendezvényen. Volt olyan év, amikor több hétvégén is kilátogattunk, és töltöttünk el ott egy-egy napot a gyerekekkel. Idén, 6 év kihagyás után újra ellátogattunk a fő támogató után most épp Generali Gyerek Sziget nevet viselő rendezvényre. Tovább

Hétvégi programajánló 63. – Múzeumok Éjszakája 2014

Múzeumok Éjszakája 2014

2014. június 21-én rendezik országszerte a Múzeumok Éjszakáját. Budapesten ez lesz a 14. alkalom, hogy egy éjszakára megnyitják a múzeumok kapuit. 9 éve már, hogy több vidéki intézmény is csatlakozik a rendezvényhez. Idén nem csak múzeumok várják a látogatókat, hanem könyvtárak és színházak is. Nagyon sokféle, felnőtteknek és gyerekeknek szóló programmal várják országszerte az érdeklődőket.

Tovább

Hétvégi programajánló 62. – Nagykovácsi Mesekönyv Fesztivál

Nagykovácsi Mesekönyv Fesztivál

2014. június 12. és 16. között rendezik meg a 85. Ünnepi Könyvhetet és a 13. Gyermekkönyvnapokat. A könyvek szerelmeseinek országszerte több helyszínen lesznek érdekes programok. Igazán különleges programnak ígérkezik a 2014. június 15-én, vasárnap megrendezésre kerülő I. Nagykovácsi Mesekönyv Fesztivál, amelyre kicsiket és nagyokat is várnak a szervezők.

Tovább

Hétvégi programajánló 60. – Tatai Patara Török Kori Történelmi Fesztivál

Tatai Patara

2014 május 30. és június 1. között 7. alkalommal rendezik meg a Tatai Patara Fesztivált. Ezen a hétvégén igazi török kori hangulat vár mindenkit a Tatai vár környékén. Megemlékeznek az 1597. évi harcokra, ahol kapupetárdával sikerült megnyitni a várkaput, hogy a törököktől visszafoglalhassák a Tatai várat  a harcosok.
Tovább

Hétvégi programajánló 59. – Gyermekkorunk Játékai

Gyermekkorunk Játékai Kiállítás

2014. május 24-én és 25-én tartják a Kispesti Munkásotthon Művelődési Házban a „Gyermekkorunk Játékai” elnevezésű játékkiállítást, ahol régi játékokat megtekintve lehet nosztalgiázni.

Neked volt igazán kedvenc játékod, amely megdobogtatná a szíved, ha találkoznál vele egy kiállításon?

Tovább

Hétvégi programajánló 57. – Kenyér- és Péksütemény Fesztivál

Budapesti Kenyér- és Péksütemény-fesztivál

2014. május 10-én és 11-én a Budai Várban harmadik alkalommal  kerül megrendezésre a Kenyér- és Péksütemény Fesztivál. Kenyér és a péksütemény a legtöbb család asztalán nap mint nap az étkezés fő vagy kísérő elemeként jelen van. A fesztivál célja, hogy megmutassa a kenyérkészítés hagyományait, és évente egyszer egy helyen lehessen megkóstolni az ország különféle területeinek, pékségeinek finomságait.

Tovább