Ajándékok 2014-ből

Karácsony

Nem tudom, hogy ti hogy vagytok ezzel, de ha valamit elnapolok, akkor minden nappal egyre nehezebb időt szakítanom rá. Főleg akkor, ha közben némileg aktualitását is vesztette a dolog. Úgy terveztem, hogy 2014. év végén írom meg ezt a karácsonyi bejegyzést, de akkor annyi fontosabb dolgom akadt, hogy csak toltam és toltam magam előtt az írást. Lassan február közepe van, és már cseppet sem aktuális a karácsonyi beszámoló. Mégis szeretnék nektek néhány, szívemnek nagyon kedves apróságot megmutatni, ami még 2014-ben készült.
Tovább

Karácsonyi készülődés 2014

Karácsony készülődés 2014

Mivel egyre nagyobb a családom, általában már a szeptemberi tanévkezdés után elkezdem tervezgetni a karácsonyi ünnepeket. Próbálok tudatosan felkészülni valamennyi teendőre. Emlékszem olyan időkre, amikor még az utolsó napokban is a várost jártam a tökéletes ajándékért. Sokszor akadt valaki, akiről megfeledkeztem, vagy épp csak sokáig kerestem az igazi ajándékát. Idén az október eddigi része sok előre nem tervezett feladat elé állított, így a napokban jött el az ideje, hogy elkezdjem átgondolni az idei Karácsonyunkat.

Te hogyan szervezed meg a Karácsonyotokat? Megszervezed egyáltalán? Mikor kezdesz el készülni rá? Vannak bevált praktikáid?

Tovább

Pöttyös cica varrása

Hurcic

Még a tanév végén hivatalosak voltunk egy ballagásra, ahová a virágcsokor mellé szerettünk volna vinni egy apró, személyes ajándékot is. Sok keresgélés után egy aranyos macska-mintát találtam, ez tökéletes volt tenyérnyi méretben történő elkészítésre is. Mivel az utolsó pillanatban készült el, így fényképem nem maradt róla. Legkisebb lányomnak nagyon megtetszett a kicsi macska, és bár rengeteg kedvenc plüsse van, szeretett volna egy ilyet is. A textil-kedvencekből sosem elég, főleg ha anya készíti.
Tovább

Horgolt apró játék – Kokeshi

Kokeshi

Horgolással nagyon szép és aranyos, akár apró figurát is lehet készíteni. Ezeket az apró figurákat amigurumi-nak is nevezik. Én már nagyon régóta tervezem, hogy kipróbálom egy amigurumi horgolását.  Mostanáig nem volt hozzá elég bátorságom, pedig régóta tetszenek ezek a kis figurák. Ahogy nézegettem a mintákat, rájöttem, hogy az én csekély horgolási tudományommal is bátran hozzáfoghatok az elkészítéséhez.

Tovább

Bagoly könyvjelző

Baglyos könyvjelző

A baglyok a gyerekek és a felnőttek körében is nagy népszerűségnek örvendenek. Ki is tudna ellenállni egy édes kis bagolynak? Sok mesében, történetben is megtalálhatjuk a bagolyt, mint mesehőst. Ő az okos, a bölcs, a tudás és a tanulás jelképe. Én augusztus végén, az iskolakezdésre készítettem ezt a néhány kedves, baglyos könyvjelzőt.

Tovább

3 ötlet, hogy a Karácsony stresszmentes legyen

Karácsony

Karácsony a családok és a közösségek legnagyobb ünnepe. Ilyenkor az üzletek tele vannak jobbnál jobb ajánlatokkal, amelyek egy részét érdemes kihasználni. A sok kecsegtető ajánlat között könnyű elveszni, és túlköltekezéssel megterhelni a családi kasszát. Nekem évek óta van egy módszerem, amellyel mindenkinek tudok ajándékot adni, és mégsem lépem túl a kereteimet. Ezt szeretném most megosztani veletek.

Tovább