Egyévesek lettünk!

Születésnap

Hihetetlen, de egy éve került fel a blogra az első bejegyzésünk. Én a születésnapjaim alkalmából mindig egy picit megállok és visszatekintek az elmúlt időszakra, hogy mi minden történt. Most a blog első szülinapja alkalmából a Google Analytics segítségével elemeztük, hogy mi is történt a blogon az elmúlt évben. Honnan találtatok ránk, mely bejegyzésünket olvastátok a legtöbben. Ha már arra jártunk, összegyűjtöttük azt is, hogy mit tudhatunk rólad, kedves olvasónk.

Tovább

Hétvégi programajánló 51. – Országos Táncháztalálkozó és Kirakodóvásár

33. Országos Táncháztalálkozó és Kirakodóvásár - 2014

2014. március 28. és 30. között, idén 33. alkalommal kerül megrendezésre az Országos Táncháztalálkozó és Kirakodóvásár. Ez a találkozó az egyik legjelentősebb hazai folklórfesztivál, ahol gyerekek és felnőttek működnek közre.
Tovább

A hét idézete 51.

Gondolat ereje

A gondolat ereje éppen úgy működik, mint egy libikóka. Nem kell mindenkinek egy oldalon ülni ahhoz, hogy a mérleghinta átlendüljön. Elég, ha az egyik oldalon ülők súlya eléri a szükséges tömeget.

Tisch Ferenc

A hét idézete 50.

Egyenes beszéd

A nyílt, egyenes beszéd nem azt jelenti, hogy minden önkontroll nélkül tüstént a másik arcába vágjuk mindazt, ami első pillanatban a lelkünkbe tolul. Olykor ajánlatos a nyelvet fékezni, mérlegelni: az igazság vagy csak a puszta indulat késztet-e arra, hogy gátlás nélkül nyilvánuljunk meg. A sértő fogalmazás nem őszinteségünk, hanem bárdolatlanságunk jele.

Jókai Anna