Olyan korban élünk, amikor nem mindig tudjuk, mi az értékes és mi nem az. Vagy ha a szívünk mélyén tudjuk is, elhiteti velünk a társadalom, a média, a valóság-show-k és ál-reality-k világa, hogy nem jól gondoljuk. Ne engedjük.
Radnóti Miklós: Töredék
/részlet/
Oly korban éltem én e földön,
mikor az ember úgy elaljasult,
hogy önként, kéjjel ölt, nemcsak parancsra,
s míg balhitekben hitt s tajtékzott téveteg,
befonták életét vad kényszerképzetek.
Oly korban éltem én e földön,
mikor besúgni érdem volt, s a gyilkos,
az áruló, a rabló volt a hős, –
s ki néma volt netán s csak lelkesedni rest,
már azt is gyűlölték, akár a pestisest.
Értékek a mai korban
Az emberek imádják a pletykát. Nem új keletű dolog ez, pletyka mindig is volt, amióta csak az ember kommunikációra képes. Bárhogy tagadjuk is, mindannyian éhesek vagyunk rá, akár természetes környezetünkben, akár a médiumokon keresztül.
Amikor rákattintunk egy-egy negatív felhangú cikk linkjére, gyakran éppen ezt az információ-éhségünket igyekszünk kielégíteni. Ha a cikkben azt olvashatjuk, hogy valaki borzalmas tetteket követett el, vagy éppen vele történt szörnyű dolog, megnyugvással konstatálhatjuk, hogy igen, mi nem vagyunk ilyenek, mi sosem lennénk képesek ilyesmire, velünk sosem történhetnek meg ezek a rémségek. Mi, magyarok, amúgy sem arról vagyunk híresek, hogy mindig az élet napos oldalát látjuk, legalább annak örüljünk, hogy az adott pillanatban más valaki nagyobb pácban van.
A neten való hatásvadász cikkek olvasása közben könnyebben tarthatunk távolságot magától a cikk tartalmától, mint a való életben, hiszen a cikkben szereplő embereket általában nem ismerjük. Ha pedig olyan közéleti szereplőkről szól, akiket pont a celeb mivoltuk miatt ismerni vélünk, még inkább rá fogunk kattintani a negatív szenzációt ígérő címre, szívesen borzongunk azon, hogy mi történt az illetővel. Ilyenkor magunkat helyezhetjük erkölcsileg egy magasabb szintre, hiszen lám, nem velünk, hétköznapi emberekkel történt meg az, amit a cikkben olvashatunk, hanem egy ismert emberrel. Kitűnő példa erre Stohl András balesete – hosszú időn át csóválhattuk a fejünket az általa okozott baleseten, aztán azon, hogy drogot fogyasztott, majd a bírósági ítéleten, a börtönbe zárásán, később a szabadulásán.
A médiumok felelőssége igen nagy abban, hogy egy negatív tartalmú hírt (baleset, gyilkosság, katasztrófa stb.) hogyan tálalnak: tényszerűen, a történésekre objektíven koncentrálva, vagy pedig szenzációhajhász módon ráerősítenek annak tartalmára, saját véleményüknek érzelmektől túlfűtve adnak hangot. Nyilvánvalóan többen olvasnak egy cikket, amelynek a címe így kezdődik: Borzalmas! Hogy történhetett ilyesmi?! ; kérdés, milyen újságíró szándék vezérli az adott médiumot, milyen olvasóközönséget szeretne magának, hogyan építi fel önmagát brandként. Hiszem, hogy egy (m)értékadó médium nem ilyen módon teszi azt.
