Április elején az egyik kötős-horgolós csoportban találkoztam egy felhívással, amelyben a minta tervezője képeket is mutatott az új körsáljáról. Én nagyon szeretem a körsálat, mert kényelmes hordani és kis helyet foglal. Eddig csak olyan nyakmelegítőt készítettem, amely nem körbetekerős, csak egyrétegű. A közölt minta elég egyszerűnek tűnt, így csatlakoztam a csoporthoz, és én is elkezdtem meghorgolni.
Körülbelül két éve láttam először Mondial Ciao fonalat, és annak is 426 1323 számú, Rét fantázianevű színkombinációját. Ez egy elég érdekes, hosszabb-rövidebb szakaszokban színátmenetes fonal. Annak idején ebből horgoltam poncsót a kicsi lányomnak, a maradékból pedig kötöttem egy stólát magamnak. A stóla nem lett nagy kedvenc, lehet, le is fogom bontani. Ha horgoljuk ezt a fonalat, akkor ahogy a neve is mutatja, egy tavaszi rét juthat róla eszünkbe. Kötve is szép ez a fonal, de szerintem messze nem olyan szép mint horgolva. A horgolt poncsónk lassan kicsi lesz, ezért idén tavasszal, amikor épp akciós volt a fonal, beszereztem belőle még néhány gombolyaggal.
Fehér Zsuzsanna tervező Tisza-virág körsálját meglátva viszont rögtön tudtam, hogy nekem ebből a fonalból kell egy ilyen sál tavaszra, kora őszre.
Tisza-virág körsál tapasztalatok
A minta középső részét a leírás szerint készítettem pontosan, így 343 láncszemmel kezdtem a horgolást. Ez keményen feladta a leckét többszöri nekifutásra sikerült csak. Nehéz annyi időt egyszerre találnom, hogy közben ne szóljon senki hozzám, és nyugodtan tudjak számolni. Szerencsére azért sikerült megoldanom. Innentől kezdve úton-útfélen horgoltam, hiszen már nem kellett annyira figyelnem, lehetett gépiesen is csinálni. Bárhol kellett várni 5-10 percet már vettem is elő a horgolásomat. Így is több mint egy hónap alatt készültem el vele.
Fonal: Mondial Ciao fonal, 426 1323 Rét
Fonal tulajdonsága: 100g (kb 420m) 75% merino gyapjú, 25% polyamid
Horgolótű: 3,0 mm
A körsál súlya: 103g
A minta linkjét itt megtalálod, ha szeretnéd te is meghorgolni.
A körsál közepére pont elég volt 1 gombolyag fonal, de én a szélső mintát is ebből szerettem volna elkészíteni, így az előző munkáimból megmaradt fonalat használtam fel hozzá. Mivel elég kevés maradék fonalam volt, a szélét kicsit egyszerűsítettem, hogy elegendő legyen a fonal. A szélső minta három sorából csak két sort horgoltam meg, a másodikat és a harmadikat.
Nagyon jó volt horgolni ezt a körsálat. Mire elkészültem, addigra az idő nem kedvezett a hordásának, de biztos vagyok benne, hogy a hűvösebb idők érkeztével örömmel fogom elővenni és viselni.
Említettem, hogy kötöttem is ebből a fonalból, mutatok arról is egy képet.