Óbudán, a Fő téren és környékén, évek óta megrendezésre kerül április végén a Szent György napi sokadalom és vásár.
Szent György (270 körül – 303. április 23.) római kori katona és keresztény mártír. Szentté avatását a legtöbb keresztény egyház elismeri; egyike a leghíresebb katonai szenteknek. Leginkább a sárkányt legyőző lovag képében ismert, emellett több ország és város védőszentjeként is tisztelik. Egyike a tizennégy segítőszentnek. A György-legenda azt a keresztény meggyőződést fejezi ki, hogy a hit megszünteti a démonok uralmát, és a gonoszt minden alakjában legyőzi.
http://hu.wikipedia.org/wiki/Szent_György
XVIII. Szent György napi sokadalom és kézműves vásár
A vásár 2013. április 27-én kerül megrendezésre 10 és 16 óra között. A programok, előadások, koncertek a Fő téren és a Zichy udvarban lesznek megtekinthetőek. A programok mellet egész napos kézműves vásár, hagyományos mesterségek bemutatói és kézműves foglalkozások várják a kicsiket és nagyokat.
A rendezvény helyszíne:
Óbuda, Fő tér és környéke
Nagyon vártuk már a tavaszt, ami szinte el is maradt, mivel rögtön kora nyári idő köszöntött be. Hívogat a természet, a csodás tájak. Ha szeretsz túrázni, akkor ajánljuk figyelmetekbe a Teljesítménytúrázok társaságát, rengeteg szervezett túrát találhattok meg a honlapjukon, egy-egy hétvégi napon 8-10 túrából is válogathattok.
http://www.teljesitmenyturazoktarsasaga.hu/
Minden évben március 15-én kerül megrendezésre a Gyermekvasút nyomában teljesítménytúra. Idén is megrendezték, de mint tudjuk, az időjárás nem a szokványos márciusi volt, ezért a szervezők újra meghirdették.
A Gyermekvasút nyomában – ismét
A túra a gyermekvasút Széchenyi-hegy állomásától indul 2013. április 28-án, vasárnap, 8 és 10 óra között.
Előzetes nevezés ajánlott a túrára, mert csak 1000 fő tud részt venni hivatalosan.
A cél Hűvösvölgyben, a Gyermekvasutas Otthonépületben lesz. A teljesítménytúra szintideje 7 óra, az ezt teljesítők emléklapot és kitűzőt kapnak ajándékba és egy meleg étkezés várja őket.
A nevezési díj 1100 Ft, különféle kedvezmények érvényesíthetők, tájékozódjon a túra honlapjáról.
Az előzetes nevezés feltételeiről és részletes információkról tájékozódjon a Gyermekvasút honlapján!